A koronavírus a napelemek áremelkedését okozhatja

A kínai koronavírus járvány a közeljövőben emelheti a napelemmodulok árait. A gyártóknak már most érezhetően nehezebb beszerezni néhány napelemgyártáshoz szükséges alapanyagot (például az üveget). A termelés mennyiségét szintén negatívan befolyásolja, hogy a fertőzött területeken dolgozókat kéthetes karanténra kötelezik a hatóságok.

A Roth Capital Partners befektetési bankvállalata jelezte, hogy a napenergia ára, a fotovoltaikus modulok előállításának növekvő költségei miatt a közeljövőben akár emelkedhet is, mivel a kínai koronavírus járvány a munkakiesés miatt néhány alapanyag hiányát eredményezte.

A kínai újév kapcsán a munkaszüneti napokat vasárnapig nyolc tartományban meghosszabbították a vírus elleni küzdelem érdekében. Ezek közé a tartományok közé esik Jiangsu, Zhejiang, Guangdong és Anhui, melyek a legfontosabb globális területei a napelemgyártásnak.

„Azok a vállalatok, amelyek visszajeleztek nekünk a koronavírus kapcsán a munkakiesésről, azt ígérték, hogy dolgoznak az ünnep alatt is” – mondta a befektető rövid nyilatkozatában. „Azt jelezték nekünk, hogy a munka leállása lehet, hogy nem vonatkozik azokra a vállalatokra, amelyek nem bocsájtottak el az alkalmazottakat. Azt gondoljuk, hogy míg a legtöbb létesítmény már működik, valószínűleg nem 100% -ban dolgoznak a munkavállalók.”

Alacsony a termelési arány

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerint a szállítás számos régióban akadályozott, ami tovább befolyásolja a gyártást. Peking meghosszabbította az új év szünetét, az önkormányzatok további egy héttel toldották meg a leállást a vírus terjedésének megakadályozása érdekében.

Ha az érintett területeken az embereket 14 napos karanténba helyezték, úgy szinte biztos, hogy az összes iparágban visszaesett a termelés.

A nagyobb kínai napelemgyártók, amelyek – anonimitás mellett – válaszoltak a PV magazin kérdéseire a koronavírus hatásáról azt állították, hogy gyáraik nagyon alacsony kapacitással működnek, és nem számítanak a közeljövőben a normál termelés visszatérésére.

A napelemgyártók egyik vezetője elmondta, hogy megtiltották az üzleti célú látogatását az Egyesült Államokban. Az üzleti utak korlátozása is alacsonyabb működési hatékonyságot eredményez.

A Kínai Nemzeti Energia Igazgatóság és az Állami Grid Corporation is felhívta a figyelmet a koronavírus miatti kiesés energiaiparra gyakorolt hatására. Ha a járvány június végéig megszűnik, akkor a CPIA szerint az év harmadik negyedévében kezdődhet meg a talpra állása ezeknek a gyáraknak. Vannak tervek új ösztönző politika bevezetéséről az év második felében a napenergia-ipar felépülésének elősegítésére, de hivatalos bejelentéseket még nem tettek.

Európa

A Bloomberg New Energy Finance elemzője, Jenny Chase szerint a járvány kitörése leginkább a napenergia piacot érinti.

„Ha Európában egy kivitelező egy megadott határidővel dolgozik – vagy egy európai gyártó, akinek nincs nyersanyaga a gyártáshoz, a megrendelések teljesítéséhez – akkor igen, ez komoly helyzet” – mondta Chase a PV magazinnak. „Megvizsgáltuk ezt a kérdést és arra a következtetésre jutottunk, hogy bár ez néhány cég számára nehézséget jelent majd, az érintett volumen meglehetősen kicsi, és a projektek túlnyomó többsége néhány hónapig várhat napelemmodulokra. Addig lehetővé kell tenni az előkészítő munkák nagy részének elvégzését.”

2022-03-28T16:18:18+02:00

Ha érdekesnek találtad a cikket, oszd meg másokkal is!

Go to Top